Az ablak és a völgy

A Maison Bleue, a kék ház, a főtéren van, a postával és a polgármesteri hivatallal szemben. Saint-Pierreville olyan kicsi és olyan hegyes, hogy a ház mögött már nincs semmi, csak a meredek völgy. Ha a házba a téren lépek be, és lemegyek két emeletet, akkor vagyok a hátsó kijáratnál. És ha kinézek az ebédlő ablakán, vagy két emelettel feljebb, az ablakon, amit másfél hete vertünk ki a falból a másik konyhában, a kiabáló-zöld völgyet látom 200 méterrel alattam, amit balra félkörívben fog körbe a hegy, amin én is vagyok, és ami jobbra kinyílik és látni engedi a szemközti hegyoldalakat.

Reggel nyolc körül én szoktam először megérkezni az ebédlőbe, mosogatok, vizet forralok, megterítek, amíg a többiek meg nem érkeznek. Ilyenkor többnyire még az egész völgyön köd ül, ami aztán, míg reggelizünk, felszáll. Ha nyitva van az ablak, hallani a völgy madarait.

Napközben néha elered az eső, míg a konyha felújításán dolgozunk, glettelünk, habarcsolunk, festünk, fűrészelünk, faragunk, csavarozunk, fúrunk. Először észre sem veszem, aztán kinézek, és látom, hogy a kiabáló-zöld völgyet alattam és fölöttem szürke csíkokból álló, mozgó, susogó függöny takarja.

Eső előtt vagy után felhőfoszlányok szállnak az ablak előtt.

Esténként, ha vihar jön, és minden számítógépet ki kell húzni, ebből az ablakból nézzük és hallgatjuk a villámokat.

Egy hónapja lakom itt, de még mindig elbűvöl a látvány, minden nap.

A kivétel, a szabály és a száraz wc

“Nyomatékosan kérünk, ne higgyétek,
Hogy természetes az, mi mindennapos!
Mert e korban, a rendszeresített rendetlenség,
Tervszerű erőszak, embertelen emberség
E véres zűrzavarában semmit se mondjunk
Természetesnek, ha nem akarjuk,
Hogy örökérvényűnek tekintessék.”
Bertolt Brecht: A kivétel és a szabály
(Hajnal Gábor fordítása)

Legszívesebben minden második posztnak ezt a jó kis idézetet adnám mottóul. (Egyébként TGM cikkéből vettem kölcsön (milyen hülye eufemizmus, mintha utána visszaadnám).)

Az egyik projekt, amit érkezésünkkor választott a csoportunk arra a hónapra, amit az Ardelaine-nél töltünk, száraz wc építése volt. A múlt előtti hétvégén, egy közeli faluban tartott fesztiválra építettük. A fesztivált egy helyi egyesület szervezte, többen benne vannak az Ardelaine-ből is. Volt kabaréest vacsorával, kézművesvásár, voltak műhelyek és koncertek (a fellépők között ketten is Sarkozy-t szidták: itt nem ciki politizálni művészként, és nyílt színen).

A száraz wc nagyon jó téma, többszörös szimbólum.

Kiküldött tudósítónk

A választási időszak alatt a Le Monde-ot olvasva, a kommunában az asztali beszélgetéseket hallgatva és az elnökjelöltek közötti tévévitát megnézve világosabbá vált előttem az itteni törésvonal jobb és baloldal között: itt – személyek, vallások, kultúrák helyett – tényleg két világnézet áll egymással szemben, amik között a saját értékeink alapján lehet és érdemes választani. A különbség a két oldal között nyilvánvaló, és viszonylag koherens a különböző politikai területek között, mégha Segolene Royal a baloldal jobboldalának számít is, és a körülöttem lévő embereknek inkább a kisebbik rossz.

Megint máshol

Úgy lett, amint írtam: megfőztem a rakott krumplit és az aranygaluskát (utóbbit a kommuna három kisgyerekének lelkes segítségével), elsétáltam utoljára az Ambiance Bois-ba, hogy megvegyem az arról szóló könyvet (ajándékba adták), aztán este még megnéztem az urnabontást és a szavazatszámlálást. Az első forduló alapján úgy számolgattuk, hogy ha 75% fölött lesz Segolène aránya Faux-la-Montagne-ban, akkor országosan meglesz az 50; az eredmény 74% lett. A polgármesteri hivatal halljában ott volt a falu apraja-nagyja: öregek és gyerekek, értelmiségiek és nem azok. Mikor a pocakos, sertésfarmot tartó polgármester – akit Olivier a kommunából így jellemzett: fiatalkorában maoista, felnőtt korára stratégiai-Bayrou-szavazóvá lett (ti. ez a centrista jelölt megverte volna Sarkozyt) – elkezdte fennhangon olvasni a helyettesei által nyitogatott borítékokból kivett papírokat, hirtelen csend lett az egész teremben: Royal… Royal… Royal… Royal… Royal… Sarkozy: ekkor páran felhorkantak, aztán folytatódott a felolvasás, háromszázvalahány szavazatig.

Ambiance Bois

Ki hitte volna? Öt hetet dolgoztam az Ambiance Bois-nál, és a végére olyan sokra vittem, hogy rajtam múlott, ki lesz az új elnök-vezérigazgató.

Én húztam ugyanis ki a kalapból a cédulát, Chantal nevével.

Az első tizenöt évben Marc volt a vezérigazgató, de ennek semmi jelentősége nem volt, azon kívül, hogy alá kellett írnia pár papírt, és hogy ő viselte a felelősséget a cégnél történtekért. Néhány éve döntöttek úgy, hogy – mivel a törvény nem teszi lehetővé a felelősség teljes megosztását – sorshúzással döntenek az elnök-vezérigazgató személyéről, és évente cserélnek. Így, felelősségre vonáskor a bíróságon mégis figyelembe vehető, hogy minden évben más viselte ezt a posztot.

Az Ambiance Bois alternatív vállalat, a Réseau Repas alapító és egyik legjelentősebb tagja.

Az Ambiance Bois nem egy, az érintett-elméletet magáénak valló, évente súlyos pénzeket a CSR programra áldozó vállalat, mint például a Matáv. Nem is egy, a szociális szférában működő szolgáltató-cég, mint mondjuk egy magán-nyugdíjasotthon. És nem egy bizonyos politikai célért küzdő, állami/EU-s támogatásokból élő egyesület (association), amiből tengersok van Franciaországban.

Hanem egy fűrészüzem, tehát egy termelő vállalat, aminek a működése radikálisan különbözik egy általában vett vállalatétól. Olyan, a mai gazdaságban általánosan elfogadott elveket kérdőjelez meg, mint a növekedés, a profitorientáltság, a hierarchia, vagy a gazdaság és a politika kettéválasztása.

Számomra az Ambiance Bois (és ami körülötte van, tehát a kommuna és a hálózat): politikai projekt. Persze minden vállalat politikai ügy, hiszen a közösséget érinti, csakhogy ezt a vállalatok nem vallják be magukról (a gazdaság és politika hamis kettéválasztásáról lásd még TGM cikkét).

Részletek: kontinyú ríding ambiansz boá:

A hálózat

“délután a Gaia elosztáson voltam a Champs Libres-nél, este pedig a Télé Millevaches vetítésén a Brin de Zinc-ben”

A tetőpont talán a hétfői filmvetítés volt az Eymoutiers-i moziban. Az alternatív, önkéntes munkanélküliekről és kommunákról szóló Volem Rien Foutre al Pais (angolosok ide) vetítésére (a rendező jelenlétében) teljesen megtelt a mozi: ott volt Philippe, Anne, Benoit, Chantal, Rémy, Claire, Marc, Olivier, Catherine, Emmanuel, Jean-Francois és én az Ambiance Bois-tól, Chorinne, Jean-Luc és Jean-Jacques a Champs Libres-től, Philippe, Jean-Benoit, Flavien és Yvon a Monde Allant Vers…-ből, Sam és Marina a Télé Millevaches-tól, Robert, akivel együtt zenélek, és a Gaia elosztáson is ott volt, Christophe a Cesam Oxalis-tól, Adele az Accueil Paysan-tól, Laurence a Contrechamps-tól, páran a Foret Belleville-ből, a kecskesajt-árus a piacról, Catherine, akivel együtt járunk kórusra, néhányan a Bellevue kommunájából, és még jópáran, akiket látásból ismerek.

Csomóan tehát nem jöttek el.

Ebben a régióban (a Plateau-n) az alternatív kezdeményezéseknek és az alternatív életet élő embereknek olyan sűrűsége jött létre, amiről soha nem gondoltam volna, hogy létezik. Ez az egyik leglakatlanabb és legrurálisabb vidék Franciaországban, és éppen ez az egyik ok: annak idején könnyen és olcsón lehetett szálláshoz jutni, ez vonzotta az alter arcokat, emellett pedig hagyományosan erős a társadalmi háló, mert az emberek jobban egymásra vannak utalva.

Miért jó ez? Egyrészt nem vagyok egyedül: több száz hasonló érdeklődésű emberrel találkozom nap mint nap, és egy városihoz elég hasonló társadalmi életet tudok élni. Másrészt azt, hogy a kezdeményezések egymásra tudnak támaszkodni, és tényleg lehetővé válik egy alternatív életmód, nem csak egyéni vagy családi szinten, de társadalmi és gazdasági szinten is.

Összességében ez a sűrű bizalmi, ismeretségi és intézményi hálózat lehetővé teszi, hogy a gazdasági tevékenységeink (termelés és fogyasztás) még nagyobb részét hódítsuk vissza a piactól a reciprocitás, a kölcsönösség számára, és így egy jobb, gazdagabb, etikusabb, élhetőbb, igazságosabb és elnyomásmentesebb életet éljünk.

Alant következik a részletes leírás.

Fotók!

Itt: http://picasaweb.google.fr/simormate

Nekem nincs gépem, úgyhogy ezek márciusi fotók, mások gépeiről.

Sarko, Ségo, Bayrou, Le Pen, na meg a többiek

12-en vannak összesen, ők azok, akiknek sikerült összegyűjteni 50 polgármester aláírását. A minap érkeztek meg a minden franciának járó borítékok, amikben minden jelölt hirdetheti magát. Én ebből, a Le Monde-ból, meg a beszélgetésekből tájékozódom, mert minden nap erről van szó a közös étkezéseknél. Vasárnap lesz az első forduló.

Sarko kemény és elvhű, de gáz konzervatív. A konzervatív persze itt egészen mást jelent, mint Magyarországon. A legdurvább az volt, amikor azt nyilatkozta, hogy a pedofília és a fiatalkori öngyilkosság genetikus. Nacionalista (ld. a bevándorlás és nemzeti identitás-minisztérium ötletét) és neokon (aki nem dolgozik, ne is egyék). Ő mondta azt a külvárosi lázongások idején, hogy Karcherrel (erős vízsugárral tisztító gép) kéne szétoszlatni a “csőcseléket” (egyesek szerint inkább a söpredék a megfelelő szó). Az itteni emberek tudják, hogy ha Sarko győz, drasztikusan csökkenni fognak azok a források, amik az itteni, aktív és színes civil életet támogatják. Ő vezet, de legalább annyian utálják, mint amennyien szeretik. Ebből a szempontból a helyzet mégis a magyarra emlékeztet.

Ségo szép és nőies, de összevissza beszél. Nincs világos vonal a programjában, és amit mond, az is jobboldali a balon belül. Közölte, hogy kívánatos lenne egy francia zászló minden francia otthonban, és az is, hogy mindenki betéve tudja a Marseillaise-t. Azért vannak szimpatikus javaslatai, például a genetikusan módosított növények moratóriuma, vagy egy nagyon antidemokratikus tétel kitörlése az alkotmányból (eszerint az elnök vita és módosítási lehetőség nélkül terjeszthet törvényeket a parlament elé – és ezzel rendszeresen élnek is).

Bayrou… azt mondják, ha ő az elnök, minden marad a régiben.

Ezen kívül van három radikális balos, egy zöld, egy radikális bal-zöld (José Bové), egy fasiszta (Le Pen), egy ókonzervatív, egy európa-ellenes, de amúgy nem tudom, milyen jelölt, na meg a Vadászat, Halászat, Természet és Hagyomány párt jelöltje.

Nahát, fejből megvan mind a 12.

Itt a dilemma az, hogy Sarko-t semmiképpen sem akarják, ezért nem szabad, hogy megismétlődjön a 2002-es eset (második forduló: Chirac vs. Le Pen), ezért Ségo-ra szavaznak, José Bové helyett, hogy ő jusson tovább a második fordulóba. Még az is felmerült, hogy Bayrou-ra kell szavazni emiatt, de úgy tűnik, végül mindenki megállapodott Ségo mellett. Bíznak benne, hogy ha ő nem is nagy szám, mégis ott vannak mögötte az öreg szocialista motorosok. Meg hát mégiscsak egy baloldali jelölt.

Fűrész 4

“Kedden egész nap a fűrészgépnél voltam”

Ma is egész nap a fűrészgépnél voltam. Igazából nincs fűrész 4, csak 3. A fűrész 1-be Edwin adagolja a farönköt, az levág egy-egy vagy két-két deszkát az oldaláról. Az így maradt “magot” fordítja el 90 fokkal egy gép, ami aztán belöki azt a fűrész 2-be. Ez 5-8 egyenlő vastagságú gerendára vágja azt, ezek a deszkákat pedig egy lánc hajtja le egy fémlapon, hogy utána egy futószalagon landoljanak. A futószalag mellett várja a gerendákat Catherine és én, hogy méret és minőség (mennyi benne a csomó, a fa szívéből vagy a külső rétegekből van-e) szerint szétválogassuk és halmokba pakoljuk őket. Ha egy deszka görbe, vagy nem teljes (ti. a fa keresztmetszete nem négyszögletes), visszaküldjük a görgőkön Thierry-nek. Ő kapja meg azokat a a darabokat is, amiket a fűrész 1 vágott le a farönk oldaláról. Thierry kiválasztja a lehető legnagyobb méretet, amivel még egyenesre lehet vágni az adott deszkát, megnyomja az ennek megfelelő gombot, és a fűrész 3-on keresztül visszaküldi nekünk a szalagra, most már szép szögletesen. Jean-Francois eközben a villás targoncával folyamatosan adagolja a farönköket, elszállítja a kész halmokat, meg a maradék, amorf fadarabokat, amiket nem pakoltunk halmokba.

Reggel 8-tól fél 1-ig dolgozunk (közben van egy félórás szünet), ebéd után pedig háromnegyed 2-től 6-ig. 8 óra 45 perc naponta. Egy fűrészelős nap után inkább csak fekszem vagy ülök este.

Hét nap

Hétfőn megérkeztem stoppal a hétvégi utazásomból.

Kedden egész nap a fűrészgépnél voltam, este kórusra mentem.

Szerdán délelőtt az irodában, a könyvelésen dolgoztam, délután a Gaia elosztáson voltam a Champs Libres-nél, este pedig a Télé Millevaches vetítésén a Brin de Zinc-ben.

Csütörtökön az eladásnál voltam egész nap.

Pénteken délelőtt kommuna megbeszélés volt, aztán a közös helyiségekben takarítottunk, délután benéztem az irodába, hogy befejezzek valamit, este pedig Christian, Olivier és Alain új házába mentünk vendégségbe.

Szombaton délelőtt sétáltam, aztán értékelő megbeszélésem volt Marc-cal és Olivier-vel. Délután Proustot olvastam, aztán gombapaprikást és mákos gubát főztem a kollektívának, este pedig Marc-kal zenéltünk.

Vasárnap délelőtt nem csináltam semmit, délután közös szabad zenélésre mentem stoppal Royère-be, este pedig felolvasóestre és közös vacsorára La Villeneuve-be. Örkény egyperceseket fogok olvasni.

A jövő hét durvább lesz: két napot vagyok a fűrésznél, egy napot a gyalugépnél, és egyet az irodában.