I am lost in a labirynth of uncertainties, fears, depressions and frustrations. I believe that I will get out of this labirynth again. I don’t know how I will do it, and I will do it without knowing how. I just take the red thread and follow it: I believe that wherever it goes, it leads the way out. But who put that red thread there?
Watching the sunset in silence: the most memorable moment
Vin, fromage, pain: Plates, glasses, and stomachs still empty. Not for long.
Today we (Nadege and me) met a baker, talked with him for about 45 minutes. I don’t know if it ever happened to me to be so fascinated by a person in such a short time.
25 hours of train, 15 new Hungarian people, arriving to Cravirola near Minerve, 300 new European people, rocky ground, strong wind, camping, dry toilets and solar showers, cheap vegan food, porridge, porridge, porridge, lentils, lentils, lentils, chickpeas, beetroot, beetroot, carrots, carrots, salad, couscous, goat cheese from Cravirola, assemblies in the circus tent, workshops, food sovereignty, access to land, water, seeds and credit, fight against capitalism, the joy of being a peasant, solidarity between producers and consumers, fight for the seeds, illegal nonviolent direct action, swimming in the sea in Palavas-les-Flots, riding to the north through the mountains in the night with Ronan and Morgan, salty skinned, talking about our lives, the clown army, farming, and so much more
When have I seen or heard the word ’solidarity’ written or spoken in Hungarian? If I don’t count the polish trade union, than almost never.
Hungarians did not understand what the French want with the illegal nonviolent direct action, French did not understand what Hungarians do not understand.
I am now in Le-Genest-Saint-Isle, on the edge of Brittany. Already talked with two bakers, tomorrow meeting (and baking) with the next one.
Today I have seen the biggest dead creature so far in my life. It was a cow. Next to the small road leading to the family farmhouse where I stay. Lying on its side, legs stiff in the air. Huge stomach, as if pregnant. Eyes open. Stupid urban, I first thought it was a kind of artistic installation at the entrance of the farm: it seemed too surreal to be true. As if a standing statue had been rolled over by the wind. But flies are not attracted by art, and liquid is rarely coming from the mouth of a statue.
I want to continue the spirit of how I started this blog. It will be personal, it will be alternative (what this means will turn out later) and it will be French.
I am continuing this blog because I want to write. Not because, or less because I want to be seen. I stopped it 2,5 years ago, when I came home. Suddenly I had nothing to write about, nothing interesting to show, to transmit to the others. Nothing inspiring anymore. Now there is inspiration but no desire to show myself. Or maybe, even fear. (And of course, deep inside, there is.)
No motivation to be readable, to have nice posts. Typical ego blog. Take it or leave it, this is me. A bit frightening.
A Maison Bleue, a kék ház, a főtéren van, a postával és a polgármesteri hivatallal szemben. Saint-Pierreville olyan kicsi és olyan hegyes, hogy a ház mögött már nincs semmi, csak a meredek völgy. Ha a házba a téren lépek be, és lemegyek két emeletet, akkor vagyok a hátsó kijáratnál. És ha kinézek az ebédlő ablakán, vagy két emelettel feljebb, az ablakon, amit másfél hete vertünk ki a falból a másik konyhában, a kiabáló-zöld völgyet látom 200 méterrel alattam, amit balra félkörívben fog körbe a hegy, amin én is vagyok, és ami jobbra kinyílik és látni engedi a szemközti hegyoldalakat.
Reggel nyolc körül én szoktam először megérkezni az ebédlőbe, mosogatok, vizet forralok, megterítek, amíg a többiek meg nem érkeznek. Ilyenkor többnyire még az egész völgyön köd ül, ami aztán, míg reggelizünk, felszáll. Ha nyitva van az ablak, hallani a völgy madarait.
Napközben néha elered az eső, míg a konyha felújításán dolgozunk, glettelünk, habarcsolunk, festünk, fűrészelünk, faragunk, csavarozunk, fúrunk. Először észre sem veszem, aztán kinézek, és látom, hogy a kiabáló-zöld völgyet alattam és fölöttem szürke csíkokból álló, mozgó, susogó függöny takarja.
Eső előtt vagy után felhőfoszlányok szállnak az ablak előtt.
Esténként, ha vihar jön, és minden számítógépet ki kell húzni, ebből az ablakból nézzük és hallgatjuk a villámokat.
Egy hónapja lakom itt, de még mindig elbűvöl a látvány, minden nap.
A kivétel, a szabály és a száraz wc
Published June 9, 2007 Uncategorized Leave a CommentTags: alter, munka
“Nyomatékosan kérünk, ne higgyétek,
Hogy természetes az, mi mindennapos!
Mert e korban, a rendszeresített rendetlenség,
Tervszerű erőszak, embertelen emberség
E véres zűrzavarában semmit se mondjunk
Természetesnek, ha nem akarjuk,
Hogy örökérvényűnek tekintessék.”
Bertolt Brecht: A kivétel és a szabály
(Hajnal Gábor fordítása)
Legszívesebben minden második posztnak ezt a jó kis idézetet adnám mottóul. (Egyébként TGM cikkéből vettem kölcsön (milyen hülye eufemizmus, mintha utána visszaadnám).)
Az egyik projekt, amit érkezésünkkor választott a csoportunk arra a hónapra, amit az Ardelaine-nél töltünk, száraz wc építése volt. A múlt előtti hétvégén, egy közeli faluban tartott fesztiválra építettük. A fesztivált egy helyi egyesület szervezte, többen benne vannak az Ardelaine-ből is. Volt kabaréest vacsorával, kézművesvásár, voltak műhelyek és koncertek (a fellépők között ketten is Sarkozy-t szidták: itt nem ciki politizálni művészként, és nyílt színen).
A száraz wc nagyon jó téma, többszörös szimbólum.
A választási időszak alatt a Le Monde-ot olvasva, a kommunában az asztali beszélgetéseket hallgatva és az elnökjelöltek közötti tévévitát megnézve világosabbá vált előttem az itteni törésvonal jobb és baloldal között: itt – személyek, vallások, kultúrák helyett – tényleg két világnézet áll egymással szemben, amik között a saját értékeink alapján lehet és érdemes választani. A különbség a két oldal között nyilvánvaló, és viszonylag koherens a különböző politikai területek között, mégha Segolene Royal a baloldal jobboldalának számít is, és a körülöttem lévő embereknek inkább a kisebbik rossz.
