Hétfőn megérkeztem stoppal a hétvégi utazásomból.
Kedden egész nap a fűrészgépnél voltam, este kórusra mentem.
Szerdán délelőtt az irodában, a könyvelésen dolgoztam, délután a Gaia elosztáson voltam a Champs Libres-nél, este pedig a Télé Millevaches vetítésén a Brin de Zinc-ben.
Csütörtökön az eladásnál voltam egész nap.
Pénteken délelőtt kommuna megbeszélés volt, aztán a közös helyiségekben takarítottunk, délután benéztem az irodába, hogy befejezzek valamit, este pedig Christian, Olivier és Alain új házába mentünk vendégségbe.
Szombaton délelőtt sétáltam, aztán értékelő megbeszélésem volt Marc-cal és Olivier-vel. Délután Proustot olvastam, aztán gombapaprikást és mákos gubát főztem a kollektívának, este pedig Marc-kal zenéltünk.
Vasárnap délelőtt nem csináltam semmit, délután közös szabad zenélésre mentem stoppal Royère-be, este pedig felolvasóestre és közös vacsorára La Villeneuve-be. Örkény egyperceseket fogok olvasni.
A jövő hét durvább lesz: két napot vagyok a fűrésznél, egy napot a gyalugépnél, és egyet az irodában.
Szia Simor!
Olvasom a blogod és amit kint csinálsz. Hát, érdekes (talán ez a jó szó), majd szóban reagálok.
Ja, és az asztal visszakerült a megérdemelt helyére, ahol eddig 2 szék árválkodott. Hogy miért csak most, azt ne is kérdezd…
helo! alt nem szoktam itt reagalni, de biztos orulni fogsz azert. csak annyi, hogy az uccso bejegyzesek alapjan nagyon aktivnak tunik az ottani eleted, tok jo!!!! ide mesz, oda mesz… en weorest olvastam egyebkent az itteni irodalmi fesztival megnyitojan. csok zs
tényleg visszatért az asztal!
pedig már lemondtam róla és szerveztem egy másikat, de így sokkal jobb! lehet kint teázni, kávézni, meg hajnalig beszélgetni, amíg irinka fel nem ébred és jön arra sétálni.