Úgy lett, amint írtam: megfőztem a rakott krumplit és az aranygaluskát (utóbbit a kommuna három kisgyerekének lelkes segítségével), elsétáltam utoljára az Ambiance Bois-ba, hogy megvegyem az arról szóló könyvet (ajándékba adták), aztán este még megnéztem az urnabontást és a szavazatszámlálást. Az első forduló alapján úgy számolgattuk, hogy ha 75% fölött lesz Segolène aránya Faux-la-Montagne-ban, akkor országosan meglesz az 50; az eredmény 74% lett. A polgármesteri hivatal halljában ott volt a falu apraja-nagyja: öregek és gyerekek, értelmiségiek és nem azok. Mikor a pocakos, sertésfarmot tartó polgármester – akit Olivier a kommunából így jellemzett: fiatalkorában maoista, felnőtt korára stratégiai-Bayrou-szavazóvá lett (ti. ez a centrista jelölt megverte volna Sarkozyt) – elkezdte fennhangon olvasni a helyettesei által nyitogatott borítékokból kivett papírokat, hirtelen csend lett az egész teremben: Royal… Royal… Royal… Royal… Royal… Sarkozy: ekkor páran felhorkantak, aztán folytatódott a felolvasás, háromszázvalahány szavazatig.
Este elindultunk a folytatás felé: a második találkozóra, a Viel Audon-ba, ahol a compagnonnage keződött. A Massif Central nyugati feléről a keletire autóztunk: ez ez az ország közepén levő hegység az a Franciaország, amit nem képzelsz el: zöld és a távolban fehér hegyek, tehenek, nagyritkán egy-egy település, és különben semmi. Újra rajtamütött a szorongás: kezdem kiismerni. Újra úgy éreztem, hogy nem vagyok sehol, nincs itt otthonom, és sehonnan sehova megyek. Mindig olyankor, amikor éppen nem lakom sehol, hanem két szakasz között vagyok: egy új, idegen tájon.
Nyolckor bekapcsoltuk a France Inter-t és tudomásul vettük Sarkozy győzelmét.
Éjfél körül érkeztünk meg, kiszálltam az autóból és nem csak a hőmérsékletből, hanem az illatokból és a levegő állagából is éreztem: délen vagyunk.
A héten két napot kirándultunk az Ardèche-i hegyekben, (ahol mindenütt szelídgesztenyefák nőnek, és ahol pár óra gyaloglás után Magyarország fölé kerültem), eközben meg-megálltunk, és minden compagnon elmesélte, neki milyen volt az elmúlt két hónap. A következő napokban folytattuk a tapasztalatok elemzését, és előkészítettük a következő egyhónapos időszakot: míg az első időszakban a sorsolás döntött, itt mindenki maga dönti el, hova és hogyan akar menni, aztán viszont a lehetőségek alapján egyetértésre kell jutni a csoportban. Én sokáig gondolkodtam, csoportos projektbe vagy egyéni elmerülésre menjek, aztán a groupe action mellett döntöttem, mert ez a nekem nem sikerült olyan jól, és az Ambiance Bois-nál mindent megkaptam, amit elmerülésben lehet. Öten gyűltünk hát össze a csoportban, hogy újra kipróbáljuk, hogyan dolgozhatunk együtt, egymást tisztelve, konszenzusos alapon.
A hétvége szabad volt és jó: néhány compagnon-nal, akiknek nem volt más dolga, vadkempingeztünk barlangban és erdőben fürödtünk az Ardèche-ben és a Chassezac-ban, kacsáztunk, kirándultunk, sziesztáztunk és piknikeztünk.
És most itt vagyok, Saint Pierreville-ben (wikipédia, térkép), nem messze a Viel Audon-tól, továbbra is délen, az Ardèche-ben. Hogy mi van itt még? Hegyek, völgyek, folyók, szelídgesztenye-erdők, rekettyék és juhok. A hegyek és a völgyek olyan meredekek, hogy nem érdemes km-ben mérni a távolságokat, időben kell, mert a szerpentineken csak lassan lehet menni. A folyómedrek olyan sziklásak, hogy mindenhol máshogy tetszenek. A szelídgesztenyefák olyan sokan vannak, hogy van róluk egy múzeum, és én hetente legalább egyszer gesztenyekrémet eszem (ez nem a massza!). A rekettyék virágai egész hegyoldalakat festenek sárgára, úgyhogy fontolóra vettem, hogy felcsapok rekettye-kereskedőnek… bár, ezekben az időkben, amikor csakúgy bárkinek azt mondhatjuk: NI… A juhok pedig annyian, hogy bármerre indulok a faluból, juhokat találok, többnyire megnyírva. A fogadócégem ugyanis az Ardelaine, aki gyapjútermékeket – matracokat, paplanokat pulóvereket, stb.- gyárt, ami igen meglepő: elég csak megnézni a gyapjúpulóvered címkéjét: Made in China.
A csoportunk független a cégtől, mi határozzuk meg, mit csinálunk. Úgy döntöttünk, hogy három projekten dolgozunk: a házunk – az Ardelaine fiatalokat fogadó háza- konyháját újítjuk fel, egy a jövő hétvégén megrendezendő fesztiválon száraz WC-t építünk és animálunk, és ha még marad időnk, elkezdünk egy fára épített kunyhón dolgozni.
0 Responses to “Megint máshol”